A legismertebb magyarországi lófajták, például a nóniusz, a gidrán, a lipicai, az arab telivér, a magyar hidegvérű, a hucul bemutatása. A magyarországi tenyésztés évszázados hagyománya.
Kisbéri félvér
EREDETE
A fajta a Komárom megyében a Győrt és Székesfehérvárt összekötő út mentén fekvő hajdani kisbéri Batthyány-birtok területén alakult ki, midőn I. Ferenc József császár az 1853-ban elkobzott birtokon egy nemes vérű katonai ménes kialakítását rendelte el. „Nemes vérű” lovon akkoriban minden kétséget kizáróan angol telivért értettek, de a terv szerinti 300 angol telivér anyakanca összehozatala még az Osztrák-Magyar Monarchia számára is megoldhatatlan feladatot és anyagi terhet jelentett. Ezért az angol telivér importok mellett nagylétszámú egyéb állományt telepítettek Kisbérre az akkori kincstári és udvari ménesekből és a jelentősebb magánménesek állományából. Ezt az alapjában vegyes származású (arab, cserkesz, spanyol, piberi, norfolki, percheron, mecklenburgi stb) de típusában és küllemében gondosan válogatott állományt több generáción keresztül folyamatosan angol telivér ménekkel fedeztették. A ménes első parancsnoka Franz von Ritter altábornagy a nagy értékű, és a minőségi lótenyésztés számára nagy jelentőségű angol telivér méneket a ménes állományának fedeztetésén túl a közrendelkezésére is bocsátotta. E gyakorlat következtében már 1855-tól általánossá vált Kisbéren, hogy az angol telivér törzsmének a ménesi kancák mellett a magántenyésztők telivér vagy félvér kancáit is fedezhették. A ménesben a kiváló telivér mének hatására kialakult egy angol telivérhez közel álló, de annál tömegesebb, feltétlen nyugodtabb, nagyobb munkakészségű és korrektebb küllemű hátasló típus. Az így előállított félvér mének az országos fedezőmén igényt teljes mértékben kielégíteni, és a telivért pótolni tudták. Másod-, harmadosztályú telivér mének helyett Kisbér elsőrangú félvéreket tenyésztett a köztenyésztés számára.
JELLEMZŐI
Az angol telivér jellegéhez közel álló, elegáns, nemes, szilárd szervezetű hátas, amely könnyebb hámos munkára is alkalmas. Feje nemes, szikár, egyenes profilvonalú. Nyaka hosszú, jól ívelt, többnyire középmagasan illesztett. Marja magas, hosszan hátba nyúló. Háta közepesen hosszú, esetenként kisfokban előremélyedt. A far elég terjedelmes, közepesen széles, elég jól izmolt almafar. Lapockája dőlt, hosszú, eléggé szabad mozgású, de e tekintetben kifogásolható egyedekkel is találkozunk. A mellkas a magas félvér jellegnek megfelelően mély és kevésbé dongás. A lábak szárazak, szikárak, a lábállás rendszerint szabályos. Esetenként kissé fűzött szárak, franciásság, hátul kisebb terjedelmû csánkok, kisfokú tehenesség elofordul.
Méretei: marmagasság bottal: 163-168 cm, szalaggal: 173-178 cm, övméret: 186-195 cm, szárkörméret: 20,5 - 21,5 cm. Színe: leggyakoribb színe ma a sárga, ritkábban a pej, de előfordul szürkében és ritkán feketében is.
HASZNOSÍTÁSA
A kisbéri félvér lovak a lovassport valamennyi ágában eredményesen használhatók. Bár a fajta kétségtelenül veszített a századfordulón, a két világháború közötti megalapozott híréből, ma is kiemelkedik a lófajták közül acélosságával, robbanékonyságával, keménységével és nemességével. E tulajdonságai miatt nemcsak a hobby lótartók, hanem a teljesítmény sportokat folytatók körében is igen kedvelt. A tenyésztő egyesület megalakulása óta a fajta egyedeinek minősége egyre javul. Jelentősek és ismétlődőek az egyes egyedek küllemét, tenyész- és sportértékét bemutató, illetve minősítő szemlék. A fajta jelentősége a jövőben minden bizonnyal nő. A szervezett tenyésztés keretei, a jól megfigyelhető tudatformálódás biztosíték lehet a fajta megőrzésére, létszámának gyarapodására. A sajátteljesítmény-vizsgák kiterjedtebbé válásával a genetikai érték, a sportirányú átörökítőképesség javulásával számolhatunk.
ÁLLOMÁNYA
A magyarországi hagyományos lófajták közül a kisbéri-félvér rendelkezik a legtöbb törzskönyvi ellenőrzés alatt álló egyeddel. Az Egyesület nyilvántartásában több mint ezer méneskönyvi kanca és 124 fedezőmén szerepel. Ezek elhelyezkedése az ország egész területére kiterjed. Nagyobb egyedsűrűséggel található Tolna, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben. Elismert tenyésztőszervezete Kisbéri-félvér és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület
HUCUL
A hucul ideális hobbiló. 130-145 cm-es marmagassága folytán akár felnőttek számára is lovagolható. Szelíd, könnyen kezelhető, intelligens.
Nem tartozik szorosan vett értelemben a pónik közé a Kárpát-medence hagyományos kislófajtája, a hucul, de megérdemli, hogy néhány szóval megemlékezzünk róla. A fajta a Kárpátokban, Bukovina, Galícia és a régi Magyarország határvidékén élő hucul néptörzs kezén kialakult, primitív vonásokat magán viselő hegyi ló, amely a magas hegyek úttalan útjain nagy biztonsággal közlekedve kiváló hátas, málhás és igás tulajdonságokkal rendelkezett. A hegyi környezetben végzett fáradságos munka, a rideg tartás és szigorú bánásmód következtében egy, az egész Monarchiában figyelemre méltatott igénytelen, hihetetlen ellenálló lófajta alakult ki, melynek tenyésztésére már 1792-ben állami ménest alapítottak Lucinán és Radautzon, majd ennek feloszlatása után 1876-ban ismét ménese létesült Radautzon. A szervezett tenyésztés következtében alakultak ki azok a ménvonalai (Hroby, Goral, Prislop, Ousor, Pietrosu, Gurgul, Polan), amelyek egymás közötti párosítása rögzítette a fajta jellemzőit.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában a hegyivadász századok málhás és hátaslóként, s emellett a helyi lakosság igáslovaként volt nagy jelentősége. Trianon után, mikor tenyészterülete a határon kívülre került, a Veszprém megyei Bántapusztán próbálkoztak fenntartásával, majd az ötvenes években dr. Anghy Csaba a Fővárosi Állat- és Növénykert egykori igazgatója gyűjtötte össze a még fellelhető egyedeket és kezdte meg a magyarországi állomány rekonstrukcióját. Az időközben mintegy 30 kancára szaporodott állomány az Aggteleki Nemzeti Parkban talált ideális tenyészhelyre, és ma már magántenyésztők kezén is egyre több egyed található.
A hucul ideális hobbiló. 130-145 cm-es marmagassága folytán akár felnőttek számára is lovagolható. Szelíd, könnyen kezelhető, intelligens. Fogatban saját testsúlyának többszörösét is képes nehéz domborzati viszonyok között, tartósan elhúzni. Tartása, gondozása egyszerű, elhelyezésre, takarmányozásra, kezelésre nem igényes. |