AZ EGYENSÚLY
Az első dolog mindenekelőtt az, hogy a kezdő lovas tanulja meg, hogyan kell egyensúlyt tartani. Szabály: csakis az egyensúly tartsa meg őt a nyeregben, nem pedig a karja és a lába. A felsőtest merőlegesen a két ülőcsonton és a combhasítékon, tehát három támaszponton nyugszik, mégpedig pontosan a nyereg legmélyebb pontján. Lényeges, hogy ez a legmélyebb pont a nyereg közepére essék, tehát ne feküdjék sem előrébb, sem hátrább, ami a rosszul illesztett nyergeknél elég gyakran előfordul. A karnak és a lábnak az egyensúlyhoz semmi közük, legfeljebb akkor segítik meg a tanuló lovast, ha az egyensúlyt elvesztetve, lóról esni készül
A kezdő lovas leghamarabb akkor találja meg az egyensúlyt, ha az első lovaglóleckék során kikötött lovon kengyelvassal előbb lépést, majd ügetést lovagol. Minél ritkábban szólunk rá ilyenkor a lovasra, annál jobban tudja figyelmét az egyensúly megtartására összpontosítani. A kikötött ló mozgása egyenletes, kevésbé lendületes, minek következtében a lovast sem fogja kellemetlenül rázni. Fontos, hogy a kezdőt eleinte kellemes mozgású és nyugodt természetű lóra fogva minél biztosabban érezze magát a nyeregben. Ez a gondosság csakhamar bizakodóvá fogja tenni és arra készteti, hogy elengedje magát, hiszen semmi oka sincs arra, hogy magát megmerevítse.
Ha mindennek ellenére a lovas mégis nehézségekkel küzd, annak oka többnyire az, hogy az alája adott lónak szertelen lökése van és túlságosan élénk a mozgása. Ilyen esetben a kellemetlen járású lovat más, kellemes mozgásúval kicseréljük, mert minél jobban könnyítünk a tanítvány során, annál hamarább érez ez magában bizalmat és találja meg magától az egyensúlyt.
Ha a tanítvány az egyensúlytartásba némileg beletanult és abban valamirevaló biztonságra tett szert (amit különben már néhány lecke után el is ér), akkor ezt a haladását kengyel nélkül való lovaglással ellenőrizni kell: természetesen kellő mértéket tartva, nehogy a lovas a bizalmat egyszeribe újra elveszítse. A bizalom csökkenésével nyomban ismét kapaszkodni fog és ahogy csak lehet, megmerevedik. Ugyanilyen hatása van a lóról bukásnak, mely némelyik lovast, akinek különben nincs helyén a szíve, szintén megfosztja a bizalom érzésétől és kapaszkodásra készteti.
A lovas mintegy lépéről-lépésre haladjon előre: előbb csak néhány lépésre, aztán mikor azt érzi, hogy próbálkozása sikerült, mindinkább hosszabb és hosszabb időre eressze el a kengyelt, majd nem törődve a lóval, nézelődjék ide meg oda is, kezdjen mozogni s csináljon csuklógyakorlatokat a nyeregben. Ily módon lassankint megnő a bizalma s fokozatosan megerősödik benne az egyensúlytartáshoz való érzése is. Az egyensúlytartás az ügyesség gyakorlata, melyet minden lovas hamarosan megért és megtanul. Ebben segítségére lesz a lovasnak az a törekvése, hogy megtanulja a derekát meghúzni s csakis ennek az igyekezetnek a révén tanulja meg az is, hogy miképpen kell ülepével a nyeregben elhelyezkednie. A "derék meghúzása" és a "ló mozgásának követése" fogalmaknak megmagyarázása nélkül könnyen előállhat az a visszásság, hogy üljön egyenesen vagy hátra a felsőtest figyelmeztetés merevséget, sőt gyakran derékhomorítást vált ki a lovasból. Aki pedig homorított derékkal ül, az az ülepét hátrafelé kinyomja, miáltal a biztos ülés alapját elvesztve, elveszti a képességet arra is, hogy az egyensúlyt megtartsa.
Minden lovas tanulja meg azt, hogy érzése szerint magát egészen az egyensúlyra bízza éppen úgy, mint ahogy a kerékpározás elengedhetetlen feltétele az egyensúly megőrzése. Csakis az egyensúly biztonságos érzéséből fejlődhetik ki a lóval való együtt haladásnak, a ló mozgása követésének és a testsúly befolyásolásának érzése.
Ha a lovas egyensúly tartásban nem tesz szert a legnagyobb biztonságra, akkor nem is fog sohasem eggyé válni a lovával. Az egyensúly megtartásának ezt a fokát a lovas akkor érte el, ha kengyel nélkül fordulatokat és kígyóvonalakat lovagolva biztosan ül a nyeregben anélkül, hogy bármivel vagy bármily módon kapaszkodnia kellene, eközben pedig bátran és mivel sem törődve, szerte nézelődni, labdázni, ide-oda mozogni és fesztelenül beszélgetni tud. Ennek a megítélésére különben maga a lovas a leghivatottabb.
De még az előrehaladottabb lovas is jól teszi, ha magát kengyel nélkül való lovaglással egyszer-másszor ellenőrzi. Akinek ez a lovaglómód nincsen ínyére, az vallja csak be őszintén és minden kertelés nélkül, hogy magát megmerevítvén nem tudja az egyensúlyt megtartani. Ha nem így állna a dolog, akkor a kengyel nélkül való lovaglásban bizonyára több kedve telnék
|